5. Mentorálás

Az első bejegyzésben már kifejtettem, hogy az egész ifjúsági munka legfontosabb része a kapcsolatépítés. Most ezt gondoljuk kicsit tovább, egy "speciális" kapcsolattá, amit mentorálásnak hívunk. Ebben a bejegyzésben elmondom, miért jó ez, hogyan működik, hogyan kell kialakítani, hogyan kell működtetni (sőt, még azt is megemlítem röviden, hogy esetleg hogyan kell lezárni, vagy miért kell lezárni).

Mi ez és miért jó?

A mentorálás lényege, hogy valamilyen időközönként négyszemközti beszélgetéseket folytatunk a fiatalokkal (lehet lelkigondozásnak is nevezni, de annál tágabb dolog ez). Ezek a találkozások, beszélgetések lehetnek előre meghatározott rendszerességűek, vagy alkalomszerűek, s egy természetes beszélgetés alapvetően. Igazából, a lényege a már első bejegyzésben kifejtett kapcsolatépítésen alapul. Mentor és mentorált között kialakul egy bizalmi kapcsolat, mely elősegíti azt, hogy a fiatal megosszon mélyebb dolgokat is (itt kerülünk a lelkigondozás területére), hétköznapi problémákat (elsősorban lelkieket, de nem kizárólag!). A mentor feladata nem az, hogy okos és/vagy bölcs válaszokat adjon a kérdésekre, s megmondja mit hogyan kell csinálnia a fiatalnak, hanem elsősorban a kérdések megkérdezése! Rámutatni dolgokra, rákérdezni dolgokra, s elgondolkodtatni a fiatalt, segíteni, hogy saját maga találja meg a válaszokat a saját kérdéseire! Persze, időnként van ebben tanácsadás is, vagy csak egyszerűen egy saját példa elmondása, de ez semmiképp sem uralhatja a kapcsolatot. Inkább egyfajta irányított együtt gondolkodás, melyben a mentor szerepe a dolgok átlátása, kérdések megvilágítása, elgondolkodtatás, a megfelelő irányba való orientálás, de nem konkrét válaszok adása.

Mindebből pedig következik az elérhető eredmény: segíteni keresztyén válaszok, keresztyén értékrend és életvitel kialakításában, megerősítésében, személyes lelkigondozás lehetősége!

Jó, jó, de mégis hogyan kezdjem?

Ez a mentor-mentorált kapcsolat általában nem születik a semmiből. Nem lehet ezzel indítani az egész kapcsolatot a fiatalokkal. Előbb fel kell építeni egy általánosabb kapcsolatot, meg kell ismerni valamilyen szinten a fiatalokat, s természetesen, az is kell, hogy ők is megismerjenek téged (de ez magától megtörténik, minél több időt töltötök együtt, s persze minél jobban figyelsz rájuk!).

Amit én szoktam csinálni, az a következő: a csoportnak elmondom mi ez az egész, s felajánlom, hogy aki szeretné kipróbálni, az nyugodtan jöjjön oda hozzám egyszer, s megbeszélünk egy találkozót. Ez persze soha nem történt még meg (nem tartom elképzelhetetlennek, hogy legyen elvétve egy-két fiatal, aki odamegy majd, de nem túl valószínű). Egy idő eltelte után pedig meghívom a fiatalokat egy forró csokira, egyesével persze. Semmi extra, csak beülünk egy kávézóba, s megiszunk együtt egy bögre forrócsokit, s beszélgetünk. Mikor ezt a beszélgetést "leegyeztetjük" nem hozom újra szóba a mentorálást, elmondom, hogy mindössze egy beszélgetésről van szó, hogy kicsit jobban megismerjük egymást (ezt csak olyanokkal csinálom, akik legalább 3-4 hónapja legalább járnak ifire, s a szülőknek is elmondom, miről van szó, mert az fontos -és persze a lelkésznek is mindenkor tudnia kell erről, főleg most a nagy pedofil botrányok körül nagyon fontos, hogy ne kerüljünk olyan szituációba, hogy senki nem tudja, mit miért csinálunk, s "belekeverjenek" bennünket olyanba, amit nem is tettünk!).

Ez általában tetszik a srácoknak (kizárólag saját neműekkel -az én esetemben ez fiúkat jelent ;)- csinálom, a lányokat egy női vezetőnek kell mentorálni!), s van egy jó beszélgetésünk általános dolgokról, mint suli, család, tervek, haverok, hobbik, ifi... minden ilyen beszélgetésre úgy megyek, hogy előtte:

1. átgondolom, miről szeretnék beszélni, mit szeretnék megtudni, mi a cél amit el akarok érni a beszélgetéssel (ez a későbbi, rendszeres beszélgetésekre még inkább igaz, erről a "tervezésről" kicsit lejjebb még szólok!)

2. imádkozok a beszélgetésért, hogy az Úr jelenléte töltse be a beszélgetést

A beszélgetés vége felé közeledve (a beszélgetés általában 40 perc körül szokott lenni) megemlítem újra a mentorálás lehetőségét. Emlékeztetem, miről is van szó ("tudod, beszéltünk róla múltkor, hogy van ez a mentorálás lehetőség..."), ilyenkor persze jön a kérdés, hogy ez mi is, ekkor részletezem. Majd mondom, hogy ha gondolja, hogy hasznos lenne időnként meginni egy kakaót (vagy narancslevet, vagy akármit :), s beszélgetni, kb. mint most, akkor csinálhatjuk! Tapasztalatom szerint a fiatalok többsége megragadja a lehetőséget, mert a felnőttek általában nem szentelnek nekik túl sok figyelmet, márpedig elsősorban erre vágynak (lásd a Mire vágynak? Mire van szükségük? bejegyzést).

Hogyan tovább?

Ha "megállapodtunk" abban, hogy rendszeresen találkozunk, mint mentor és mentorált, akkor meg kell egyezni pár dologban:

1. milyen rend szerint találkozunk (havonta egyszer, vagy mikor a fiatal úgy érzi, jó lenne, vagy rendszertelenül, de nagyjából minden 5-7 hétben egyszer stb.). Én, mivel hetente úgyis találkozom velük ifin alapvetően a harmadik módot választottam, tehát rendszertelenül, de azért kb. kéthavonta beszélgetünk rendesen négyszemközt. Persze a köztes időszakban is mindig beszélgetünk, de az "csak" normális beszélgetés.

2. hol találkozunk? Én általában egy kávézóban szoktam velük találkozni, de volt már rá példa, hogy a saját otthonomban (ekkor mindig kell, hogy legyen még egy felnőtt legalább a házban, aki "ellenőrzi", hogy semmi sem történik - erről később írok egy teljes bejegyzést)

A beszélgetéseket természetesen tudatosan kell irányítani, felépíteni. Ezt nagyon fontosnak tartom. Mint korábban mondtam, minden beszélgetés előtt átgondolom, miről szeretnék beszélgetni, s mit szeretnék elérni. Tehát kitűzök egy célt. A beszélgetés végén pedig átgondolom, hogy ez megvalósult-e, s levonom a következtetéseket.

Ez a tudatosság nem nagy tervkészítéseket jelent azonban. Egyszerűen átgondolom, hogy mit tudok az adott fiatalról, mennyire ismerem, ha tudok problémákról pl. család, iskola, egészség stb.), esetleg valami "meghatározó" aktuális téma van (pl. továbbtanulás). Ezek alapján felállítom a célt: pl. ha nem ismerem elég jól, egyszerűen megismerni. Ha adott problémájáról tudok, akkor valahogy finoman utalni rá, s ha beszélni akar róla, akkor arról lesz szó, s így elkezdjük megtárgyalni a dolgot (ezzel közelebb jutva a megoldáshoz,amit természetesen őneki kell megtalálnia). Ha valami aktuális dolog van, akkor arról (is) esik szó (például, a továbbtanulásnál maradva megtudni mik a tervei, segíteni, biztatni). Vagy éppen célom az, hogy megtudjam, minden rendben megy-e, merültek-e fel gondok, problémák stb.

Emellett van egy hosszabb távú tudatosság is, hiszen a fentebb leírtak eléggé "esetlegesek", tehát nagyon behatároltak az aktuális helyzet által (ami természetesen jó és helyes is, hiszen nem oktatás vagy tréning az, amiről beszélünk, hanem a fiatal lelkigondozását is magába foglaló mentorálásról!), mégis, fontos, hogy legyen egy hosszú távú perspektíva, cél, amit szeretnénk elérni. Ez nálam mindenkor az, hogy egyrészt az időben előrébb jutva egyre többet essen szó hitről, hitéletről, s ennek gyakorlatba ültetéséről. Ez fokozatosan alakul ki, de egy pont után teljesen tudatosan előhozom a témát. Megkérdezem, hogy van a hite, milyen a kapcsolata Istennel. Ilyesmi. De ehhez tényleg időnek kell eltelnie, mert ez a legtöbb fiatalnak (és persze nem csak a fiataloknak) nagyon nagyon személyes dolog, amiről nem igazán szoktak beszélni.

Befejezni?

Ígértem, hogy érintem a lezárás kérdését. Fontos tudunk, hogy nem örök életre "szerződünk" le a fiatalokkal. A mi feladatunk nem egy örök életre szóló pásztorálás, hanem kb. segíteni az adott fiatalt a felnőtté és önálló hitéletet élő keresztyénné segíteni! A mentorálás tehát előbb utóbb be fog fejeződni.

Ennek több oka is lehet, például elköltözik, egyetemre megy, egyszerűen már nincs szüksége a mentorálásra, túl sok a suli s nincs ideje. S persze ez lehet fordítva is: a mentor elköltözik, vagy nincs ideje már stb.

Nagyon fontos, hogy ha ezek bármelyike is megtörténik, tudjuk jól lezárni a dolgot. Ilyenkor beszéljünk meg egy utolsó mentorálási találkozót, ahol együtt átgondoljuk, hogy honnan indultunk, mit csináltunk a mentorálási idő alatt (ami lehet néhány hónaptól akár évek is! bár én az egy-két éves hosszúságnál nem ajánlom tovább csinálni, s nincs is komoly realitása, hogy tovább működjön a fentebb leírt okok miatt, valami úgyis történni fog).

Nagyon fontos kimondani azt, hogy ezennel vége a mentor-kapcsolatunknak, de én azt is mondom ekkor, hogy akármikor, ha úgy érzi szeretne valakivel beszélni, s rám gondol, írjon egy mailt, vagy hívjon fel, s találkozhatunk. Nem mint mentor és mentorált, hanem mint két keresztyén ember (barát?).

Néhány nagyon fontos kiegészítés:

- titoktartás: ami elhangzik a beszélgetések során, az köztünk marad. Ez nagyon fontos! Azt tisztázni kell azonban a legelején, hogy ez nem jelent teljes titoktartást, vannak olyan helyzetek, mikor törvényi kötelességem tájékoztatni valakit az elhangzottakról (pl. ha bűntettről szerzek tudomást), de ez persze ritka, mégis tudni kell, és el is kell mondani a fiatalnak!

- függetlenség: nagyon fontos, hogy tudjam elválasztani a sajátéletem a fiatltól. Ne váljak függővé a fiatalokkal folytatott kapcsolataimban. Ne vigyem haza a gondjaikat, ne őrlődjem esténként a fiatalok problémáin. Ez nem könnyű, de érdemes találni egy helyet, ahol foglalkozom ezekkel a dolgokkal (például a gyülekezeti ház egyik terme, "iroda" vagy ilyesmi) s találjak egyfajta időt arra, hogy mikor foglalkozok ezekkel a dolgokkal, de az ő gondjaik ne mérgezzék az én életem! -ezzel kapcsolatban nyugodtan kérdezzetek, akár hozzászólásban is, vagy emailben, szívesen segítek, válaszolok!

A mentorálás egy nagyszerű élehetőség arra, hogy egy félhivatalos, kicsit kötöttebb, mégis kötetlen formában tudjunk rendszeres gondozást végezni. Az egyháznak, s főleg az ifjúsági munkának nagy poblémája, hogy csoportosan végezzük leginkább, mert nincs idő az egyénekkel foglalkozni. Pedig ez sokkal eredményesebb! De sokkal időigényesebb is! Ne kezdjünk el egyszerre 2-3 fiatalt mentorálni (hacsak nem főállású ifjúsági munkások vagyunk!), mert sok munkával jár! Én teljes munkaidős ifjúsági munkásként maximum négy fiatalt mentorálok (egyelőre még van szabad helyem, jelenleg kettő mentoráltam van).